zöld
Megjelent a Ma & Holnap 2010/5-6. száma!
december 2.
Megjelent a Ma és holnap, a fenntartható fejlődés magyarországi szaklapjának 2010. évi utolsó száma, egyben az első olyan lapszám, amelyet már nem rovatvezetőként, hanem megbízott főszerkesztőként jegyzek.
A mostani lapban két olyan tanulmányom is szerepel, melyek témája egyfelől igen aktuális, másfelől különösen közel áll hozzám. Az első a környezetvédelem és a fenntarthatóság magyarországi kommunikációja, amelyen belül ezúttal a magyarországi zöld blogoszféra helyzetének jártam utána. A másik téma pedig az eddigi legnagyobb környezetvédelmi világbotrány, a Klímagate, amelynek a kipattanásán kívül nem sok híre ment a hazai médiában, pedig meghatározó esemény volt a klímaváltozásról való közgondolkodás alakításában — annak ellenére, hogy az állítólagos botrány valójában soha nem is létezett.
A további tartalomból:
- Beszámolunk a Vision 2050 jelentésről, a vállalati szféra fenntarthatóság irányába tett, közép- és hosszú távú lehetőségeiről
- Utánajártunk, hogyan lett az omladozó New York-i ipari magasvasútból pár év alatt az egyik legzöldebb városfejlesztési projekt, és mindebből mit tanulhatunk
- A folyók királynője – idén a Temze nyerte el a legélhetőbb folyó díját
- Én kicsi tanyám – mennyire játék, mennyire mezőgazdaság?
- Kertünk de szép rovatunkban télen is virágzó növényekről, valamint gyógy- és fűszernövények tárolásáról, tartósításáról is szó esik
Megjelent a Ma és Holnap 2010. 3-4. száma & Fenntartható Nap meghívó
szeptember 24.
Megjelent a Ma és Holnap című, fenntartható fejlődéssel és környezetvédelemmel foglalkozó ismeretterjesztő kéthavilap legújabb száma, fókuszban a vízzel. Ebben a számban olvashatjátok a magyarországi összeesküvés-elméleteket kutató sorozatom legújabb darabját, Féljünk együtt a csapvíztől? címmel, amelyben utánajártam a csapvízfóbia eredetének, a csapvízzel és a palackozott vízzel szembeni pro és kontra fóbiáknak és összeesküvés-elméleteknek (nem meglepő módon mindegyik hatalmas túlzásokkal, többségük pedig totális marhaságokkal operál).
Szerencsére mostanában több nagyobb lap is elővette a téma tudományos oldalát, és egyre több kutatás erősíti meg újra és újra, hogy Budapesten igenis jó minőségű a csapvíz, és amennyiben az adott épület megfelelő belső csővezetékekkel rendelkezik, nincs szükség víztisztító- és szűrőberendezések használatára.
Mindenesetre a cikk megjelenése óta is haladt tovább a kutakodásom, így az idei utolsó számban majd visszatérek a vízben található állítólagos hormonok kérdésére és olyan problémákra, amik viszont nem a csapvizünket, hanem a szennyvizünket érintik (bár ezt a kettőt előszeretettel mossák össze, ld. “a pesti csapvíz a Duna szennyvizéből jön” című blődséget).
A további témák között olvashattok még a parlament új Fenntartható Fejlődés bizottságának és Magyarország új energiastratégiájának kilátásairól, a betondzsungelből a legzöldebb amerikai várossá vált Chicago példájáról, az öko-dizájnról és a vízvédelmi szempontok óvodapedagógiai alkalmazhatóságáról.
A Ma és Holnap megvásárolható az Inmedio és Relay-újságárusoknál és még sok mindenhol máshol, megvásárlásával a hazai zöld ügyet támogatod.
Végül pedig várok mindenkit szeretettel szombaton a Millenárisban a 3. Fenntartható Napon, ahol a Ma és Holnap standját fogom színesíteni, lehet tőlem majd kérdezni, illetve zöld kvízünk is lesz, amivel korábbi Ma és Holnap számokat lehet nyerni.
