mitológia
2010. szeptember 9.: Lost-előadás az SFPortal Meetupon
szeptember 6.
“Most mi a #$!ß÷& van?”, avagy a Lost-finálé értelmezési síkjai címmel tartok előadást 2010. szeptember 9.-én az SFPortal Meetupon a Tündérgyárban (IX. Tűzoltó u., a Trafótól tíz méterre). Olyan témákat válogattam, amiket a Lost-elemzések általában hanyagolnak:
- Apakonfliktus apa nélkül
- Nyugati és keleti ciklusok, világkorszakok és buddhák
- Melyik hülye rakta arrébb a világ közepét
- A világ alapvetően nem megismerhető
- Miért van mégis értelme az életednek? (a Lost szerint)
Az esemény Facebook-oldalát itt találjátok. A képen pedig a Weezer együttes legújabb, Hurley című albumának borítója.
Te miről hiszed, hogy az a valóság? – Jegyzetek az Inception / Eredet margójára
szeptember 1.
Végre-valahára eljutottunk az Inception / Eredet című filmre is, és az azonnali benyomásom az volt róla, hogy abszolút lenyomja a Mátrixot, az Avatar pedig elbújhat mellette. A filmben a legérdekesebb nekem a felszín alatt mozgó több ezer éves történetek, mitológiai motívumok voltak, amiket elkezdtem összeírni, és bár eredetileg csak néhány kis lábjegyzetet terveztem, végül jöttek a betűk maguktól, aztán lett belőle egy hosszabb – bár való igaz, kicsit csapongó – elemzése a teljes filmnek, ami a szerintem legfontosabb, és talán kevésbé észlelt, elemekkel foglalkozik. Mivel lelövöm az egész filmet benne, olvasás előtt mindenképpen érdemes megnézni, és a hajtás után belevágok: először a lényeg, a film tartalmi elemzése, a mitológiai áthallásokkal, pontokba szedve; a végén pedig még néhány technikai megjegyzés.
“Angelina Jolie is Kali” – Salt-elemzés
augusztus 28.
Nincs más megoldásom Angelina Jolie filmjeire, minthogy ő különböző istennői megtestesüléseket játszik. Ott volt a rókatündér-vadászistennő a Wantedben, most meg a Saltban ő maga Kali, aki teljesen mindegy hogy milyen testfelépítéssel, de halomra öli a harcos férfiakat. Illetve csak kiüti a legtöbbet, de ez csak a modern amerikai politikai korrektség tompítása. Más nő nincs a filmben, két-három FBI-titkárnőt meg az amerikai elnök headsetes asszisztensét kivéve, mind a két mondatával. Úgyhogy Kali segítői, akik a mellékelt tipikus Kali-ábrázolás bal oldalán láthatóak kardokkal, levágott fejekkel és meztelen felsőtesttel, sajnos nem jelennek meg a filmben.
Salt viszont még ezzel a felvezetéssel sem nevezhető igazán női karakternek, ugyanis nincs végigvive a figura, nincs benne az az igazi fékevesztett tombolás, amitől valóban egyedi lehetne (az ideális valahol eközött és a modern amerikai filmtörténet másik nagy Kali-ábrázolása, a Nyolcadik utas a halál-sorozat alienje között lenne, de arról majd máskor mesélek). Persze nem annyira meglepő az hogy félig férfi félig nő szereplőt kaptunk, mert hogy eredetileg Tom Cruise játszotta volna a figurát, így a már kész könyvet írták át Jolie-ra (mondjuk áldjuk az eget, hogy így történt, legalább egy minimális férfi-női dinamika került a filmbe).
